26 C
Budapest
02/08/25

Nemzeti est a Kispestről és Kelet-Szarajevóból érkezett diákok látogatása alkalmából

ZOMBOR, Szerbia – A testvérvárosokból, Kispestről (Budapest) és Kelet-Szarajevóból érkező diákok zombori látogatásának  keretén belül július 25-én a házigazdák „Nemzeti estet” szerveztek.

Ez alkalommal a csereprogram résztvevői bemutatták társaiknak saját nemzeti jelképeiket, városukat és hazájukat, hogy közelebbről is megismerkedhessenek egymás kultúrájával, hagyományaival és történelmével.

A rendezvényhez csatlakozott Jasmina Ilić, a Városi Tanács kultúráért és oktatásért felelős tagja, valamint Kanizsai Tamás, a nemzetközi együttműködésért felelős tanácstag, akik a program kezdetén köszöntötték a jelenlévőket.

A résztvevők énekkel, tánccal és rövid vetítésekkel mutatták be azt a várost, ahonnan érkeztek, a házigazdák pedig a „Sombor” (Zombor) Városi Kulturális és Művészeti Egyesület tagjainak segítségével ismertették meg vendégeikkel hagyományaikat.

A baráti együttlét hagyományos édességek kóstolásával zárult.

A Kispesttel történő diákcsere hosszú évek óta működik, ez volt azonban az első alkalom, hogy Kelet-Szarajevóból is érkeztek tanulók Zomborba. A Zombor és Kispest közötti testvérvárosi kapcsolat régóta fennáll,  a baráti, pozitív kapcsolatok keretén belül a nyári időszakban évről évre kerül sor diákcserére. Idén először, Kelet-Szarajevóval való együttműködés és testvérvárosi kapcsolat kialakításával lehetőséget kaptak Kelet-Szarajevó tanulói is, hogy részt vegyenek a csereprogramban és találkozzanak sombori és kispesti társaikkal.

Továbbiak megtekintése

Kövessen minket

Népszerű