A Szerb Köztársaság Kormánya legutóbbi ülésén Vladimir Kokanovićot, a Szlovéniai Szerbek Szövetségének elnökét nevezték ki a Külügyminisztérium Diaszpórával és a Régióban Élő Szerbekkel Való Együttműködésért Felelős Hivatalának új igazgatójává.
Az újonnan kinevezett igazgató ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ez a megbízatás számára nagy megtiszteltetés, ugyanakkor felelősség és felhívás arra, hogy szolgálja hazáját és népét, bárhol is éljenek szerbek a világban.
„Küldetésem továbbra is ugyanaz marad: a szerb diaszpóra és közösségeink összekapcsolása, megerősítése és támogatása a régióban” – hangsúlyozta Kokanović.
Ahogyan azt saját Facebook-oldalán is közzétette, tevékenységének középpontjában a következők lesznek: az összetartozás erősítése, az anyaország és a diaszpórában, valamint a régióban élő szerbek közötti kommunikáció javítása, a diaszpóra nagyobb részvétele a szerbiai társadalmi életben, támogatás a szerbek számára abban az országban, ahol élnek, a külföldi szerb szervezetek támogatása, a szerb identitás, nyelv, kultúra és vallás megőrzése a szétszórtságban élő közösségek körében.
Különösen biztató, hogy a hivatal élére olyan személy került, aki maga is a diaszpórából származik, és így saját tapasztalatból nagyon jól tudja, milyen az élet az anyaországon kívül, milyen kihívásokkal szembesülnek a szerb közösségek, és mennyire fontos megőrizni a kapcsolatot Szerbiával.
Kokanović mély háláját fejezte ki csapatának és a Szlovéniai Szerbek Szövetségének munkatársainak, akikkel – mint mondta – erős szerb közösségi hálózatot építettek, szerb egyesületeket kapcsoltak össze, számos kulturális, művészeti, oktatási, sport- és gazdasági eseményt szerveztek, családoknak segítettek, a szerb történelem és kultúra értékeit népszerűsítették, és felhívták a figyelmet a szerbek több évszázados jelenlétére Szlovénia területén.
Köszönetét fejezte ki Aleksandar Vučić, a Szerb Köztársaság elnöke felé a bizalomért, valamint Marko Đurić külügyminiszternek a diaszpóra szükségleteinek őszinte megértéséért és a kinevezésre tett javaslatáért. Háláját tolmácsolta a Szerb Kormány minden minisztere felé, akik támogatták kinevezését.
„Nagy örömmel és motivációval kezdem meg munkámat ebben az új küldetésben. A diaszpóráért. A szerbekért. Szerbiáért.” – üzente Vladimir Kokanović, a Diaszpórával és a Régióban Élő Szerbekkel Való Együttműködésért Felelős Hivatal igazgatója.