Budapest, 2021. augusztus 28. – Idén a sorban 11. Magyar Bornapot tartottak meg a Vajdahunyad Várban, a Hősök tere közelében, a magyar főváros egyik közismert jelképében „Isteni nedűvel” ahogy nevezik, születésnapokat, esküvőket, különféle sikereket ünnepelnek, ez az öröm és a boldogság itala, de egyben elkísér örök utunkon is. Mondhatjuk minden elmúlik, de a bor marad. A szervezők szerint legfőbb céljuk a magyar borok előállításának és a borturizmus támogatása, és ennek jegyében közös koccintással nyitották meg az eseményt, mely után a rendezvényre látogatók borokat kóstolhattak. A rendezvényt a BorÉrt Egyesület szervezi a Magyar Mezőgazdasági Múzeummal és a Földművelésügyi Minisztériummal , mint szakmai partnerekkel együttműködésben. A 11. Magyar Bornap főtámogatója Dr. Nagy István földművelésügyi miniszter.