Életének 79. évében elhunyt Szamos Miklós, a legrégebbi budai cukrászda, a Ruszwurm tulajdonosa, Szamos Mátyás, a „marcipánkirály” elsőszülött fia, akit az egyházi anyakönyvekben Mladen Savić néven jegyeztek be.
Szamos Miklós közvetlenül azután hunyt el, hogy Budavári Önkormányzat birtokba vette azokat az ingatlanokat, amelyeket a „Ruszwurm” cukrászda használt, ezzel lezárva egy több mint tizenöt évig tartó jogvitát.
A cukrászmester halálát szívroham okozta, és a cukrászda Facebook-oldalának közlése szerint nem tudta feldolgozni azt, hogy elveszítette élete munkáját.
Szamos Miklós cukrászmester, okleveles közgazdász, a „Ruszwurm” Kft. tulajdonosa, a Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után „szép karriert épített különböző állami vállalatoknál. Volt főkönyvelő és igazgatóhelyettes a Szolnoki Mezőgépnél, magas beosztású szakember a Pénzügyminisztériumban, számos fontos projekten dolgozott. De „az alma nem esik messze a fájától”: apjához hasonlóan ő sem elégedett meg kevéssel, és már az egypártrendszer utolsó éveiben pénzügyi tanácsadóként kezdett tevékenykedni.”
A szocializmus utolsó éveiben, amikor a privatizáció lendületet kapott, „Szamos Miklós megszerezte a legrégebbi budai cukrászdát, a „Ruszwurmot” – először bérlőként, majd tulajdonosként. Itt kezdődött a közgazdász cukrászpályafutása. Egy ideig párhuzamosan foglalkozott pénzügyekkel is, de fokozatosan visszavonult abból a világból.”
1987-ben családjával együtt megalapította a „Marcipán”-t, az első saját vállalkozású cukrászdáját. Apjával, Szamos Mátyással (Mladen Savić), már az 1960-as években megkezdte a tortákhoz szükséges kézzel készített marcipándíszek gyártását. A Párisi utcában üzletet is nyitottak, hogy a nagyközönséget megismertessék különleges cukorkáikkal. Később megvásárolta és felújította a „Ruszwurm” és a „Korona” cukrászdákat, valamint megnyitotta a „Szamos Cukrászdát” Budaőrsön.
Az általa vezetett cukrászdákban minden terméket a klasszikus cukrászmesterség szabályai szerint, a modern élelmiszeripari előírások tiszteletben tartásával készítettek.
Szamos Miklós sosem feledte szerb gyökereit… Szívesen járt emberek közé, így Mohácsra is, ahol 2015-ben a Helyi Szerb Önkormányzat és a Mohácsi Szerb Olvasókör által szervezett hagyományos gasztronómiai rendezvényen, a Kalácsfesztiválon ő volt a zsűri elnöke. Közel negyvenféle sós és édes remekművet (összesen 38-at) kóstolt végig, és hat receptet kért el a versenyzőktől, hogy az addig számára ismeretlen, de rendkívül finom süteményeket beillessze saját cukrászati kínálatába.
Gyakori vendég volt Villányban is, ahol hét évvel ezelőtt ismét felfedezte, pontosabban elmélyítette rokoni kapcsolatait az Urszics és a Sákics családdal, azzal az utolsó két szerb családdal, amelyek a szerbek villányi jelenlétének élő tanúi. Együtt nyitották meg az Urszics Panziót, és nem múlt el úgy „Szerb Nap Villányban”, hogy ő ne lett volna jelen. Idén, június 28-án, Vidovdan alkalmával is részt vett a hagyományos rendezvényen, és már akkor jelezte részvételét az októberi Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron.
Ugyanis az „Apám királysága (sorsregény)” című könyve iránt – amelyet Sztepánovity Predrág fordított le szerb nyelvre („Марципан – царство мога оцa (роман судбине)” – a mai napig nagy az érdeklődés.
Sajnos Szamos Miklós már nem lehet ott a Belgrádban, a könyves kultúra, a könyvkiadás, a szerzők és olvasók ünnepén, hogy tanúsítsa: „soha semmilyen történetnek nincsen vége.” Életének története talán lezárult, de ahogyan Rainer Maria Rilke, a német nyelv egyik legnagyobb lírikusa írta: „A halál nem a vég, nem mulandóság; a halál csupán fordulópont, a kezdet az örökkévalóság felé.”
Szamos Miklós örök volt és az is marad! Legyen áldott az emléke!