Szent István ünnepe Zomborban

Zоmbor – A nyugat-bácskai magyarság vasárnap ünnepelte a magyar államalapítás napját. Az eső miatt azonban elmaradt a népviseletbe öltözött művelődési egyesületek zenés-táncos felvonulása.

A zombori Szent István-templomban megtartott ünnepi szentmisén Nyugat-Bácska szinte minden magyarlakta települése képviseltette magát. A szentmisét főtisztelendő Kurin István bácskertesi plébános celebrálta. Az énekkart főtisztelendő Drobina Gábor káplán kísérte digitális orgonán.

Szent István ünnepe Zomborban

Ft. Drobina Gábor plébános, Szentháromság Plébániatemplom, Zombor:

Sajnos voltak időszakok, amikor ezt a napot félre akarták rakni, el akarták rejteni, ebből a napból csupán egy kenyérszentelőt, egy aratóünnepet csináltak, kihagyták a lényeget, kihagyták Szent Istvánt, kihagyták azt, hogy általa lettünk megkeresztelve, kihagyták azt, hogy neki és ennek a keresztségnek köszönhető ez az 1000 év, amely mögöttünk van, ennek a keresztségnek köszönhető, hogy még mindig itt vagyunk.

A szentmisén elhangzott, hogy a magyarság a történelem viharaiban is híven őrizte azt a gyertyalángot, amelyet Szent István gyújtott.

Dobó István tartományi képviselő:

Annak idején Szent István, amikor megalapította Magyarországot, és a keresztény utat választotta, akkor azzal megmentette a nemzetét. Ugyanez manapság visszaköszön egyre erőteljesebben, tehát mindazok a nemzetek, amelyek megtartják a keresztény utat, mint ahogy Magyarország is a keresztény értékrendet helyezi előtérbe, bízhatunk abban, hogy a jövőnk is biztosítva lesz, ellentétben azokkal, akik megtagadják a múltukat.

A rendezvény fő szervezője a Dunatáj Egyesülés volt.

Péter István elnök, Dunatáj Egyesülés:

Azt számolgattuk, hogy kilencedik alkalommal vonulunk föl. Sajnos az idén az időjárás miatt kicsit szegényesebben, mint egyébként szoktuk ezt tenni, de attól függetlenül a Covid sem állított meg bennünket, eső sem fog megállítani bennünket. Az elvándorlás, az asszimiláció lassan teszi a hatását, ez nyilván a szórványban jobban érződik, mint talán a tömbben, ettől függetlenül amíg össze tud fogni egy térség magyarsága, akkor még igenis szól, nagyot szól az, amit csinálunk, megtöltjük a tereinket, megtöltjük a rendezvényeinket.

Bár az egész nap szemerkélő eső miatt elmaradt a művelődési egyesületek színes-táncos főutcai felvonulása, a nyugat-bácskai magyarok az idei évben is eljárták a Szent György téren a közös csárdást.

RTV