Author Archives: drAgana
Nebojša Kuzmanović: Szerbia gondoskodik a levéltári anyagokról
A Vajdasági Levéltár igazgatója, Dr. Nebojša Kuzmanović közel 40 éve foglalkozik kultúrával, tudománnyal, szellemi alkotómunkával.
Oktatás a járvány idei
Csütörtökön Magyarország Kormánya új intézkedéseket fogadott el a Covid19 járvány leküzdésére, amelyek 2021. március 8.
Jean-Poul Gaultier munkai Belgrádban
Szerbia Kortárs Művészeti Múzeuma első alkalommal rendezte meg a “Szerelem, az szerelem – a házasságkötés
A Város RTV része a Dunai Médiahálózatának
A Vajdasági Rádió-Televízió, „Dunai Médiahálózat” néven új platformot indított, melynek célja a médiaszolgáltatás és a
Melyik ékszer lesz a menő az elkövetkezendő szezonban?
MI volt az ékszerekkel 2020-ban a pandémia idején? Mondhatnánk nem volt valami érdekes, mivel nem
„I. Péter király” című filmet Magyarországon kívül, Amerikában is vetítik
Szerbia Filmközpontja tájékoztatása szerint, a „House of film” amerikai forgalmazó megvásárolta Petar Ristvoski „I. Péter
FESZT – több, mint 70 premierrel
A FESZT központi szervezőirodájának közleménye szerint, a FESZT – nemzetközi filmfesztivál, 49. alkalommal kerül megrendezésre
Ápoljuk az anyanyelvet!
Az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából Szerbia Külügyminisztériuma – a Szerb Diaszpórával és a Régióban élő
Smiljana Mandukić napoknak
А Bitef Színház ad otthont a „Smiljana Mandukić napoknak”. A Smiljana Mandukić napjai című projektet
Az emberségnek nincs határa
A nemrégiben Horvátországot sújtó pusztító földrengések az emberi áldozatok mellett óriási anyagi károkat okoztak Banija
A busójárás hagyománya
A busójárás hagyománya Idén sajnos elmarad a messze földön híres busójárás, de bízzunk benne, hogy
A folytonosságot nem szabad megszakítani
A magyarországi szerbek idén is megünnepelték Szent Trifun, a budapesti Szerb Klub védőszentjének ünnepét.