Megtette első hivatalos útját a Sólyom

Újvidék, 2022. március 19. – A járaton ült Aleksandar Vučić szerb államfő, Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Ana Brnabić szerb miniszterelnök és több tárcavezető, Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke, valamint Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a VMSZ elnöke.

Röviddel 12 óra előtt érkezett meg a magyar miniszterelnök és a szerb államfő az újvidéki vasútállomásra. A Soko, azaz Sólyom szerelvényen 33 perc alatt tették meg az utat Belgrádból Újvidékre.

2025-re összekötjük Budapestet Belgráddal – jelentette ki Orbán Viktor, miután Aleksandar Vučić szerb államfővel megérkezett Újvidékre. Vučić arról beszélt, a magyar és a szerb kormány mindenben segíti egymást ezekben a vészterhes időkben is.

Ez egy nagy nap Szerbia számára – nyilatkozta az újvidéki vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök elmondta, hogy eddig összekötöttük a keletet nyugattal, de arról elfeledkeztünk, hogy északot déllel is összekössük. A két fővárost, Belgrádot és Budapestet kapcsoljuk össze, és ezzel a szerbeknek és a magyaroknak is megkönnyítjük az életét.

Orbán Viktor , Aleksandar Vučić (Fotó: MKS)

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke: „Soha nem volt olyan közeli és szoros a barátság a szerbek és magyarok között, mint éppen most. És ez a nap a bizonyíték, hogy mi ketten fantasztikus dolgokat fogunk még csinálni. Az igaz, hogy mi kicsit el vagyunk maradva önökhöz képest, önök ügyesebbek voltak és gyorsabban haladtak, de itt is szeretném megígérni önöknek, hogy 2025-re Belgrádtól Budapestig ez a vasút járható lesz.”

A vasúti szakasz a Belgrád-Budapest vonalhoz tartozik. A szerb-magyar együttműködés egyik legnagyobb jelképe a Budapest-Belgrád gyorsvasút Belgrád és Újvidék közötti szakasza – erről beszélt Aleksandar Vučić szerb államfő még a Soko, azaz Sólyom szerelvényén utazva. Kiemelte, hogy a két nép közötti barátságot is szimbolizálja ez a vonat. Elmondta, hogy amikor kiépül egész a magyar határig a szakasz akkor megközelítőleg 1 óra 10 perc alatt Szabadkára lehet majd érni Belgrádból.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki szintén a vonaton utazott, azt mondta, a szerb elnök a tettek embere. Kiemelte, hogy azért szereti és tekint rá barátként, mert nem csupán beszél, hanem cselekszik.

A gyorsvasút valóban a közös erőfeszítések jelképe is – mondta utazás közben Pásztor István, a VMSZ elnöke.

Forrás: Pannon TV