Szabadka – Szabadkán találkozott a magyar és a szerb külügyminiszter. Szijjártó Péter és Nikola Selaković aláírt egy megállapodást, amely a közúti határellenőrzésre, valamint a vasúti és a vízi közlekedés szabályozására vonatkozik. Szijjártó a Belgrádot és Budapestet összekötő vasútvonal teljes modernizációját minden idők legnagyobb közös vállalkozásának nevezte.
Kritikus időszakban került sor a találkozóra, ugyanis Európa drámai kihívások elé néz. A háború és az arra adott szankciós válaszok egy tartósan háborús, inflációs környezetet hoznak létre – mondta Szijjártó Péter az együttműködési megállapodás aláírását követő sajtótájékoztatón.
Szijjártó Péter, Nikola Selakovic (Fotó: RTV)
A menekültválság fokozódik, új, veszélyes szintre lépett a migrációs nyomás, a menekültek erőszakosabbak, felfegyverkeznek, ez biztonsági fenyegetést jelent Magyarország és Szerbia számára – emelte ki a magyar külügyminiszter. A migránsoknak nem érdemes Szerbiába jönni, hiszen nem mehetnek tovább Magyarországra. Magyarország továbbra is segíti Szerbiát a határ megvédésében – tette hozzá Szíjjártó, aki arról is beszélt, a két ország hatalmas sikereket ért el közösen. A most aláírt megállapodás értelmében ideiglenesen Röszkére terelődik a teherforgalom a vasúti munkálatok idejére, ugyanis Magyarországon már a megvalósítás fázisába került a Belgrádot Budapesttel összekötő vasútvonal teljes korszerűsítése, így szükségessé válik egy másik vasúti határpont kijelölése.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Magyarország: Minden idők legnagyobb közös vállalkozása a Belgrádot Budapesttel összekötő vasútvonal modernizálása, Magyarországon is a megvalósítás fázisába jutott, augusztus elsejétől teljes vágányzár lesz, ez szükségessé tette, hogy kijelöljünk egy másik vasúti határpontot, ahol a teherforgalom, a nemzetközi teherforgalom lebonyolítása lehetséges, így a ma aláírt megállapodásunk nyomában a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítása alatt Röszkére tereljük át a teherforgalmat, ahol minden fajta áru vámkezelése és átléptetése lehetségessé válik.
Nikola Selaković külügyminiszter: Segíteni fog abban, hogy csökkentsük a határainkon való forgalomnak a nehézségeit, ezt lehetővé teszi egy nagyon komoly fejlesztési projekt is Magyarország és Szerbia között, idén márciusban már jelen lehettünk és megnyithattuk a gyorsvasútnak az első szakaszát, amely majd a két fővárost, Belgrádot és Budapestet köti össze. Ezen jelen volt Vučić elnök úr és Orbán miniszterelnök úr, ez valóban mindkét népnek a fényes jövőjét vetíti előre.
Magyarország és Szerbia kapcsolata történelmi csúcson van – mondta Nikola Selaković. A külügyminiszter arra is kitért, köszönettel tartozik magyar kollégájának, Szijjártó Péternek, amiért közreműködik a magyar befektetők Szerbiába vonzásában, akik a tőkéjüket itt fektetik be, ezzel is hozzájárulnak Szerbia gazdasági fejlődéséhez. A két külügyminiszter gazdasági együttműködésről és regionális témákról is egyeztetett a Szabadkán megtartott találkozón.
Forrás: RTV