Szerbia legnépszerűbb reggelije: a burek

Бурек: Најпопуларнији доручак у Србији

A burek a legnépszerűbb reggeli Szerbiában melyet a pékségekben lehet kapni, de a legautentikusabb az, amelyet speciális eladóhelyeken árulnak, az úgynevezett „buregdzsinicákban”. Hagyományosan joghurttal fogyasztják, amely Szerbiában jóval hígabb mint Magyarországon. Külön burekmesterek készítik, akik a vízből és lisztből összegyúrt rétestésztát kézzel nyújtják és a levegőbe dobálják. Sajttal, hússal vagy spenóttal szokták megtölteni, de árulják magában is. Léteznek azonban másfajta és újkeletű változatai is ennek az ételnek, melyeket talán nem is szokás bureknek hívni, mint például a gombás vagy pizzás burek, de vannak édes verziók is, almás, meggyes stb.

A bureket melegen fogyasztják a nap minden szakában, ám a burekmesterek állítják, hogy reggel a legkelendőbb. Egy jó alvás után vagy épp egy át nem aludt éjszaka után hazafelé a buliból, iskolai órák közti szünetben vagy munka előtt, a burek mindig képes vissza adni az energiát a testnek, hiszen elég sok kalóriát tartalmaz.

Az első feljegyzések a burekról 1498-ból származnak, melyek szerint az első szerbiai burekot Nis városában készítették, az első burekmester pedig egy török férfi, Mehmed Oglu volt. Ő azon szabályok szerint gyúrta a burekot melyek az egész török birodalomban érvényesek voltak. Ezek a rétestészta vastagságára és az alapanyagokra vonatkoztak, amelyeknek szigorú minőségi követelményeknek kellett megfelelniük.

Nisben rendezik az egyetlen burek készítő versenyt a Balkánon – a „Burekmesterek Fesztiválját”. A brit Guardian 2012-ben az ötödik helyre sorolta a burekot a világ legjobb utcai ételeinek a rangsorában.

A szerb burek kerek és negyedekre szokás szelni. Lehet sajtos, húsos, spenótos, míg a bosnyák burek kizárólag darált hússal készül, a sajtosnak „sirnica” a spenótosnak pedig „zeljanica” az elnevezése. Leginkább az albán és bosnyák pékeknek köszönhetően, burekot készítenek Horvátországban, Szlovéniában, Észak Macedóniában és Montenegróban is. Ennek a tésztából készült zsíros, réteges ételnek különböző fajtáival találkozhatunk más országokban is, amelyek valaha az Oszmán Birodalom részét képezték.