21.8 C
Budapest
11/09/25

Velence: Enyedi Ildikó filmje négy díjat nyert a világpremier napján

A világpremierje napján egyből négy díjat nyert péntek este Enyedi Ildikó filmje, a Csendes barát Velencében. Az alkotás elnyerte a FIPRESCI, az INTERFILM és a diákzsűri díját, valamint a Green Drop-díjat is. Az elismeréseket az alkotók személyesen vették át.

A nemzetközi premierje napján Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje a 82. Velencei Filmfesztiválon egyből négy díjat is nyert. Elnyerte a FIPRESCI (Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége) díját, amit a versenyprogram legjobb filmjének ítéltek oda. Az Interfilm díját, amit már 14. éve adnak át a vallások közötti párbeszéd előmozdításáért. A diákzsűri díját a film kiemelkedő művészi értékéért, vizuális világáért, egyedi rendezői látásmódjáért ítélték oda. Továbbá megkapta a Green Drop-díjat is, mellyel az ökológia és a fenntarthatóság értékeit bemutató filmet díjaznak.

Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát érzékeny és filozofikus párhuzamot von növény és ember kapcsolata között.

Egy idős fa áll egy botanikus kert közepén. Magányos, ahogy a kert többi lakója is – sok ezer kilométerre eredeti élőhelyüktől, hogy megcsodálhassuk, megfigyelhessük őket. Ahogy mi őket, úgy ők is megfigyelnek minket. Tanúi rövid, kusza, zajos és zaklatott életünknek. A film három történetet mesél el, ember és növény három tétova találkozását, amikor ez a kétfajta, radikálisan különböző érzékelés egy pillanatra igazán összekapcsolódik. Emberi hőseink, akárcsak a kert növényei, kívülállók, magányos lelkek. És éppúgy vágynak a kapcsolódásra, ahogy ők.

A film férfi főszereplője a 2023-as Velencei Filmfesztiválon életműdíjjal kitüntetett Tony Leung Chiu-Wai (Szigorúan piszkos ügyek, Szerelemre hangolva), aki a Varietynek adott interjújában nemrégiben elmondta, hogy nagyon megbízott Enyedi Ildikóban és legszívesebben máris újra együtt dolgozna vele.

Film további főszereplői, Luna Wedler (A feleségem története, Kékről álmodom) és Enzo Brumm mellett olyan, nemzetközileg is ismert színészeket láthatunk majd, mint A feleségem története főszereplője, Léa Seydoux (Spectre – A Fantom visszatér, Nincs idő meghalni), Johannes Hegemann (Új lehetőségek-sorozat), Sylvester Groth (Becstelen brigantik, Sötétség-sorozat), Rainer Bock (Haneke: Fehér szalag) es Martin Wuttke (Becstelen brigantyk).

Csendes barát forgatókönyvét Enyedi Ildikó írta, az operatőr Pálos Gergely, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Peri De Braganca, a zeneszerző Keresztes Gábor és Kelemen Kristóf, a VFX Supervisor Klingl Béla, a casting director Asher Irma.

A film forgatása során az NFI Filmlabor közel 30 000 méter kameranegatívot hívott elő és 1500 percnyi nagyfelbontású digitális anyagot állított elő a produkció számára.

Csendes barát a Nemzeti Filmintézet, a DFFF, a NRW, az FFA, a BKM, a Hessen Film, az Eurimages, a ZDF/ARTE, az ARTE France Cinema, a CNC és a MOIN támogatásával készült a német Pandora Film, a francia Galatee Films és a magyar Inforg-M&M Film koprodukciójában készült, együttműködve a kínai Redience-szel. A vezető producerek Reinhard Brundig és Mécs Mónika. A film teljes költségvetése 10,5 millió euró.

A német-francia-magyar koprodukcióban készült Csendes barát a tervek szerint 2026. első felében kerül Európa-szerte a mozikba, itthon a Mozinet forgalmazásában.

Forrás: NFI / Címlapkép: Enyedi Ildikó a velencei filmfesztiválon / Fotó: Aleksander Kalka

Továbbiak megtekintése

Kövessen minket

Népszerű