11.1 C
Budapest
24/10/25

Újvidék a 9. Európai kisebbségi régiók fórumának házigazdája

ÚJVIDÉK, Szerbia – Аz Európai Kisebbségek Szövetségi Uniója (FUEN) és a Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében  Újvidéken, a Vajdaság AT Képviselőházának épületében ülésezik  a kilencedik Európai Kisebbségi Régiók Fóruma.

Öröm számunkra, hogy éppen a mi városunkat választották e jelentős találkozó helyszínéül. Újvidék társadalmi életének alapját mindig is a sokféleség tisztelete és a kölcsönös megbecsülés jelentette. A Szerbiában élő népek kulturális sokszínűsége és hagyományai a legnagyobb értékeink közé tartoznak. Egységünket minden nép kulturális és szellemi örökségének megőrzésére, valamint a párbeszéd és együttműködés ápolására kell építenünk. A nemzeti kisebbségek nem szorulhatnak háttérbe, és nem is szabad őket háttérbe szorítani – Szerbia pozitív példái sokak számára mintául szolgálhatnak. Újvidék egyetemi és sportváros, gazdag kultúrában, tudásban és vállalkozói szellemben. Fejlődése minden közösség támogatásával valósul meg – legyen szó a szerb, magyar, szlovák, roma, ruszin, zsidó vagy más közösségekről. Ebben az összefogásban látjuk sikerünk kulcsát. – mondta Žarko Mićin, Újvidék polgármestere, üdvözölve a kétnapos fórum résztvevőit.

A tanácskozás középpontjában a nemzeti közösségek gazdasági hozzájárulása áll, különösen a határon átnyúló régiókban.

Ez az első regionális konferencia a sorban, amelyet az Európai Unión kívül szervezünk. Úgy gondolom, hogy ezekben a régiókban érték, szakértelem és tudás rejlik, amelyet közösen meg kell mutatnunk. Meggyőződésem, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség és az itteni magyar emberek is tudnak értéket közvetíteni Európa felé.” – fogalmazott Vincze Lóránt, EP képviselő, a FUEN elnöke.

A szervezők szerint Vajdaság ideális helyszín a konferencia lebonyolítására, hiszen több mint 26 nemzeti közösség él itt együtt, és hat hivatalos nyelvet használnak. A rendezvény egyik célja,  hogy a vendégek első kézből tapasztalják meg a régióban kiépült kisebbségvédelmi modellt. 

„Azt gondolom, hogy a FUEN tevékenysége kiemelkedően fontos, hiszen ez az egyetlen olyan szervezet, amely felismeri az őshonos kisebbségek ügyének jelentőségét, és képvisel bennünket egész Európában. Hangunkat eljuttatja Európa minden szegletébe. Az már egy másik kérdés, hogy mekkora a fogadókészség az őshonos kisebbségek hangjára, de a szervezet éppen azért létezik és dolgozik, hogy ezt a hangot minél többen meghallják, és minél többen odafigyeljenek ránk.” – közölte Juhász Bálint, a Tartományi Képviselőház elnöke.

 

A Vajdasági Magyar Szövetség a FUEN partnereként vesz részt a szervezésben. A kisebbségi jogok biztosítása nemcsak identitásmegőrzés, hanem a térség fejlődésének egyik kulcseleme is.

„A Vajdasági Magyar Szövetség mindig a párbeszéd pártján állt, politikai tevékenységét mindig a párbeszédre építette. Úgy gondolom, hogy ez a hozzáállás az elmúlt évtizedekben komoly eredményeket hozott a többség és a kisebbség közötti viszony alakításában. Ezekről a jó gyakorlatokról pedig be kell számolnunk az Európából ideérkező képviselőknek is.” – hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint.

A VMSZ elnöke kulcsfontosságú eredményként emelte ki a szerb és a magyar nép közötti történelmi megbékélést, amely politikai párbeszéd révén jött létre.

A konferencia keretében egyeztetést tartottak a Tartományi Képviselőház, a Vajdasági Magyar Szövetség és a FUEN elnökei. Hangsúlyozták, hogy a kétnapos rendezvény elősegítheti a jó gyakorlatok cseréjét és a konkrét intézkedésekre vonatkozó javaslatok kidolgozását. Emellett kiemelték a nemzeti kisebbségek jelentőségét, mint fontos erőforrást a gazdasági kapcsolatok fejlesztésében, a kisebbségi közösségek gazdasági hozzájárulását, különösen a határ menti régiókban, a kereskedelem, a turizmus és a kulturális együttműködés révén, és Újvidék tökéletes példája ennek a modellnek.

Forrás: Vajdasági Tartományi Képviselőház, Pannon RTV

Továbbiak megtekintése

Kövessen minket

Népszerű